...mutatott a srácra mire én elnevettem magam.

 -Ugyan már!Anyu, te is tudod, hogy nekem Tom a barátom-mire mindketten furán néztek rám.-Na jó...látjátok-és nyúltam a medálom után, amit Tomtól kaptam, de...-Hol a medál?-kérdeztem ilyedten, majd felfutottam a szobámba.Szétszedtem az egész szobát , de sehol sem találtam, még a dobozzát sem, amiben kaptam.Amig én keresgéltem anyu és az állitólagos barátom úgy néztek mintha őrült lennék.

 -Kicsim...mit keresel?-anyu aggódva.

 -A medálom!Hol van?-én idegesen

 -Milyen medál?-anyu

 -Amit Tomtól kaptam!-mire a kát bámuló összenézett.

 -Ki az a Tom?-anyu,mire leblokkoltam, majd ránéztem.Éreztem, hogy valami nincs rendben.Kifutottam a szobámból, le a földszintre, majd ki az ajtón.Sirva futottam az utcákon, Tomék háza fele igyekeztem.Mikor odaértem letöröltem a könnyeimet majd becsöngettem.Simone nyitott ajtót.

 -Szervusz.Segithetek?-nézett rám mint egy idegenre.Majdnem elsirtam magam, de inkább visszafolytottam a könnyeimet.

 -Az ikrek itthon vannak?-én félve.

 -Igen.Kihivom őket, rendben?

 -Köszönöm.-majd vártam.Közben olyan ideges voltam, hogy az újjaimet csavargattam.

 -Helo!-Bill,aki ugyancsak más volt.Hosszú fekete haja volt,kőke tincsekkel.

 -Öhm...szija...Egy kérdés:Ismersz te engem?-kérdeztem félve.

 -Hát...ha őszinte akarok lenni akkor nem-nézett Bill egy olyan "sajnálom" nézéssel-Kellene?

 -Hát...nem számit...öhm...Tom itt van?-de már alig láttam a szemembe összegyűlt könny-tömegtől

 -Igen.Ő is mindjárt jön.-Bill,majd Tom is megjelent.

 -Hali!Nos?-Tom.Azthittem rögtön a nyakába ugrok, de nem tudtam mi történik,ezért inkább visszafogtam magam.

 -Öhm...lenne egy kérdésem:Ismersz te engem?-én reménykedve és még mindig tördeltem az ujjaimat.

 -Nem?-de tovább nem birtam és elsirtam magam.-Valami rosszat mondtam?-Tom ilyedten.

 -Nem, nem mondtál semmi rosszat.-de sirtam tovább.

 -Talán ismernünk kéne?-Bill ilyedten és egyben csodálkozva.

 -Hát...valójában...igen...vagyis...nem tudom...-és mégjobban kezdtem sirni.

 -Ann!-hallottam az állitolagos barátom hangját az utcáról.

 -Strify?-Tom+Bill

 -Helo fiuk!-szuszodott a srác,akit ezek után tustam hogy Strify-nek hivnak-Ann!Mit csinálsz te itt?-még mindig szuszogva mert futott.

 -Nem értek már semmit...-mondtam halkan és a kezeimet a hajamba fúrtam(kb mint egy elmebetek...)és egyre jobban sirtam. 

-Na...nyugi.-ölelt meg Strify de nem tudtam megnyugodni.

-Tegnap még egy boldog 14 éves lány voltam...most meg...-sirtam tovább.

-Hogy érted hogy 14 éves?Ann,17 vagy!

-Miii?-ilyedtem meg még jobban-Milyen nap van?-néztem ilyedten és könnyezve a fiukra(közben még mindig Strify karjaiban)

-2008 június 21.-mondta félve Bill.

-Mi?Az nem lehet!-löktem el magamtól Strify-t.

-Miért?Neked milyen nap van?-nézett furán Tom.

-2005 június 21.-sirtam tovább.

-Na gyere.Az amnéziád miatt miatt lehet...-aggodalmaskodott Strify.

-Nem.Nem.Ez csak valami rossz álom lehet.-és térdre estem.Elhagyott minden erőm.Csak néztem magam elé.A többiek néztek és sajáltak (:D)

-Gyere.Haza viszlek.-állitott fel Strify.-Sziasztok-intett az ikreknek, majd elindultunk.

  Már sirni sem tudtam.Teljesen kiborultam.Úgy éreztem az életemnek vége.Azt mondják amnéziás vagyok.De aki amnéziás  az elfelejti a dolgokat és nem másra emlékszik helyettük.Semmit sem érettem.

  Strify haza vitt és elmondta anyunak hogy mi történt.

 •2 nap múlva•

 Már eltelt 2 nap,de a szobámból sem mentem ki.Egész nap az ágyon feküdtem,és néztem a mennyezetet.Közben ment a zebne.De meg sem hallottam.Nem is láttam, nem is hallottam.Összeomlott bennem a világ.Strify naponta eljött, hogy megkérdezze anyutól hogy vagyok,de anyu sosem tudott jó hirekkel szolgálni.

A harmadik napon megintcsak az ágyamon feküdtem, mikor egy ismerős hangot hallottam.Tom volt.De hogyan?Két nap múlva alőször felkeltem az ágyból, majd odamentem az ajtóhoz.Kicsit megnyitottam és valóban...Tom és Bill hangját hallottam.Odamentem a tükörhöz. kicsit rende szedtem magam, majd kiléptem az ajtómon.Lenéztem a lépcsősoron, ahonnan 5 azempár meredt rám:anyu,apu,Strify,Bill és Tom.

-Szervusz kicsim!Jobban vagy?-anyu, de én scak intettem a fejemmel, hogy nem igazán,mert féltem,hogy ha megszólalok újból alsirom magam.Elindultam lefele a lépcsőn,de majdnem leestem,annyira erőtlen voltam.Strify hirtelen felfutott a lépcsőn és megfogott.Láttam rajta, hogy valóban aggódik miattam és úgy éreztem tényleg szeret.Lementünk a konyhába,majd anyu elővett valami kaját, de nem volt étvágyam, igy csak egy jaurtot ettem meg.A többiek mind engem figyeltek.

-Öhm...beszélgessetek csak-én halkan, majd az ikrek elfezdtek érdeklődni a szüleimtől és Strify-től.Őszintén én is kiváncsi voltam, mert lassan azt sem tudtam, ki vagyok.

 Egy ideig beszélgettek,majd Strify a fülembe súgta:

-Hiányoztál.-mire kirázott a hideg-Mostmár tudod ki vagyok?-kérdezte reménykedve.

-Hát...nem igazán...azt tudom hogy ki vagy, de azt hogy mi volt és mi van köztünk azt nem...-hajtottam le a fejem.

-Nem baj...-majd megpuszilta a homlokam.Bill rám nézett, majd:

-Hogy vagy?

-Őszintén?Nem tudom leirni.De honnan tudtátok hol lakom?

-Strifyvel jöttünk.De azthiszem mostmár megyünk.-Bill

-Kösz,hogy eljöttetek.-erőltettem egy mosolyt az arcomra.

  Az ikrek elmentek, majd én és Strify felmentünk a szobámba.(nem kell rosszra gondolni :P)

 -Na lássuk csak...Kezdjük az elejénél.Mikor születtél?

 -1988 augusztus 20.-nevetett Strify-Tényleg az elejénél kezded.

 -Na igen...Akkor most...19 vagy...igaz?Csak hogy tudjam.

 -Igen.-mosolygott Strify

 -Jajj.Annyi kérdésem lenne...A legelső hogy ki vagyok?-és ledőltem az ágyra.

 -Ne félj.Majd elmúlik az amnéziád.-biztatott.

 -Szerintem ez nem amnézia.Ha valaki amnéziás akkor elfelejti a dolgokat és nem másokra emlékszik...-s folytonosan a mennyezetet néztem.

 -Hát...nem tudom...de bizzunk benne, hogy csak amnézia.

 "Én bizok benne, hogy csak álom"-gondoltam magamba.

 Na igen...egy kicsit tragikus lett...de na...:P..véleményeteket ide :)...ja és csajok remélem nem baj, hogy egy ideig nem kerültök képbe...de igérem utána visszatértek :)..cupp :*

Na ez lenne Strify...majd rakok nagyobb kepet is:)